Talált.
Mindig, mikor épp kezdenek rendeződni a dolgaim, kezdem magam megtalálni, úgy érzem jól vagyok, betalál.
Szisztematikusan, rendszeresen, apránként.
Pontosan, telibe, mélyen.
Aztán néha még meg is forgatja, biztos, ami biztos érezzem.
Apránként kínoz. Hiába kéri az ember, hogy csinálja egyszerre, zúduljon rá az özönvíz, a láva, az ég. Úgy legalább egyszerre túlesnénk a dolgon. Nem. Apránként, darabokban, lassan csepegtetve.
Ilyen az élet. Folyamatosan akadályokat, fájdalmat, bajt gördít az ember elé. Az embernek pedig fel kell állni és tovább kell menni. Sokszor dacolva az elemekkel, a kellemetlenséggel, a bajjal, a búval. Van hogy barátokkal, családdal, idegenekkel. Van aki segít, van aki próbál segíteni, van aki akadályoz vagy épp gáncsol.
Lehet egyedül küzdeni, de nem mindig érdemes. Ha valaki melléd áll, hogy segítsen, fogadd el! Együtt könnyebb!
Ami pozitívum; mindig sikerül felállni, ha nem adod fel! Hol több, hol kevesebb idő kell hozzá, de sikerül. A nehézségek megerősítenek. Ennek ellenére nagyon tud fájni, mikor betalál.
