Reggel nyolckor keltünk, elfogyasztottuk az estéről megmaradt kolbászt, paradicsomot, nektarint, összepakoltuk a dolgainkat, majd nekiindultunk az utolsó szakasznak. Ekkor Bini volt a sofőr és Miskolc jött velünk.
Első állomásunk Keszthely volt. Ez nagyjából 8kmre van Vonyarctól. Felmentünk a kastélyhoz, körbesétáltuk a parkot, majd egy - vélhetően - lilaakác alatt hűsöltünk egyet. A kastély előtti étteremben volt kávézás, fagyizás, aztán elindultunk Hévízre.
Alig értünk ki a városból, dilemma elé kerültünk; a bicikli út elágazott, és nem igen tudtuk, melyiken kellene menni. Szerencsére jöttek helyiek, akik elmondták, hogy menjünk balra, mert arra nagyon szép az bicikliút környéke. Milyen igazuk volt. Fás - erdős - részen vitt lefelé az út, nagyon szép környezetben. Leérve pont a tónál lyukadtunk ki. Egy kihelyezett térképen megnéztük, merre van a kifolyó, majd letekertünk a zsilipekhez. Itt annyi ember volt, mint egy strandon. A zsilipeken lezúduló víz alatt masszíroztatták magukat, illetve lejjebb úszógumikba kapaszkodva áztatták ízületeiket az öregebbek.
Mi is gyorsan átöltöztünk fürdősbe, aztán irány a víz. Kellemesen meleg volt. Gyors kipróbáltuk a zúgót, majd láttunk egy pici siklót közvetlen közelről, lejjebb pedig rengeteg szebbnél szebb tavirózsa virágzott. A zsilipektől távolodva mélyebb volt a víz, meredekebb a part, így lehetett ugrálni. Miskolc tolt is egy seggest elég hamar, majd Dönci előre szaltókkal szórakoztatta a nagyérdeműt, miközben GoProval készültek felvételek az ugrásokról.
Elmúlt dél, mire továbbindultunk. Visszatekertünk Keszthelyre, aztán meg sem álltunk a Zaláig. Itt már három híd is van egymás mellett, de még mindig áll a régi Tüskevárból ismerős változat. A folyó partján, közvetlen a vízparton kis házikó állt, fehér falakkal; igazi idillikus képet nyújtva.
Alig tekertünk pár kilométert, mikor feltűnt, hogy nincs meg a napszemüvegem. Hátra arc, visszatekertem a hídig, tüzetesen átnéztem mindent, de nem találtam meg. Elindultam lassan a többiek után, figyelve az út szélét, hátha ott lesz, mire befutott Dönci; egy csávó megtalálta a szemüvegem. Már teljesen lemondtam róla, így kitörő örömmel fogadtam a hírt - teljesen elkönyveltem magamban, hogy hozva az eddigieket, megint oda lett valami a kiránduláson. Az ebéd egy újabb kitérővel Balatonszentgyörgyön várt minket a Csillagvárban. Rengetek ember, a sor vége kilógott a teraszról... Mondom menjünk tovább, mert itt egy óra alatt se jutunk étekhez. Meggyőztek, kivártuk. 15 perc alatt kaptunk asztalt - ekkor nagyjából kettő óra volt -, rendeltünk enni inni, majd vártunk. Fél óra elteltével megérkeztek a limonádék - nem volt poharuk -, majd újabb 15-20 perc múlva az ételek is. Megérte várni. A látvány, az illat, az ízek, a mennyiség... Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Innen még 35kn volt hátra, és már elmúlt három óra, így szaporáznunk kellett a tempót. Nem is álltunk meg csak Fonyódon az állomáson, mert épp sorompót kaptunk - a három nap alatt rengetegszer kellett átmenni a vasúton, de ez volt az egyetlen alkalom, amikor sorompót kaptunk. Az állomásnál találtunk egy csapot, és leittuk, lemostuk magunkat a hűs vízzel. Közben elment a vonat is, így folytattuk utunkat a Magas part felé. Elsőre benéztük az utcát, így végigmentünk a hegy alatt, de ez sem szegte kedvünket; feltekertünk a tetejére, ahonnan még mindig gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra. Szemben az északi part hegyei, középen Badacsonnyal... Gyerekkorom óta csak a kerítés változott, a kilátás megmaradt :)
Legurultunk vissza a partra, majd folytattuk utunkat Lelle felé. Bogláron még elsütöttem, hogy megnézhetnénk a Gömb kilátót, de már fáradtak voltak a srácok, meg eléggé meg is voltunk csúszva a hévízi fürdőzés, illetve a hosszúra nyúlt ebéd miatt, így ez most kimarad. Majd legközelebb - a tihanyi Belső tóval együtt :)
Bogláron már ismételten nagyon le akart merülni Dönci telefonja - erről ment a trackelés -, így jól meghúztuk a végét, hogy legalább ez a szakasz teljesen le legyen mérve - az előző két nap lemerült a telefon, mielőtt beértünk volna. Lelle elején szétváltunk - Dönciék benéztek egy kanyart -, így csak a strand kapujában találkoztunk. Itt volt a befutó. Lepacsiztunk, megveregettük egymás vállát, majd berohantunk a vízbe csobbanni egy utolsót.
Elmúlt nyolc óra, mikor elindultunk vissza Pestre. Bágyadtan, fáradtan ültünk a melegben. Több, mint 230km állt mögöttünk. Én arra gondoltam, hogy ez volt életem egyik legjobb hétvégéje, és biztosan nem utoljára tekertem körbe a Balatont. Tehát nem csak egy újabb pipa lett a bakancslistámon, hanem egy életre szóló élmény, melyet sosem feledek. Emellett felbuzdulva teljesítményemen, eldöntöttem, hogy még az idén nyáron kerítek egy szabad hétvégét, amikor is egy újabb tételt fogok kihúzni listámról, letekerek Soltvadkertre, fagyizok egyet, ott alszok a kempingben, majd másnap hazatekerek. Aztán tegnap olvastam egy cikket, melyben szintén tókerülésekről volt szó - Fertő tó (ez még lehet meg lesz idén, mert már volt szó róla Dóriékkal), Tisza tó (ez már csak jövőre esélyes, mivel a nyaram eléggé tele lett programokkal).
Ahogy így dolgozgattam fel magamban a hétvégén átélteket és tervezgettem a jövőt, megcsörrent a céges telefonom. Megijedtem. Nem nagyon szokott engem telefonon keresni senki sem. Lehel hívott a János kórházból. Gyorsan lelombozódtam - ez volt az egyetlen negatívum az egész hétvége alatt.
Pestre érve Schönherznél volt az út vége. Itt felpakoltam magamra és a biciklimre a csomagjaimat, majd hazatekertem. Érdekes mód teljesen felélénkültem már az első pár 10 méteren és meg sem kottyant az a 10 kilométer, míg hazaértem. Éjfél körül sikerült ágyba keveredni, miután elláttam magam és elpakolásztam.
Kedden jöttem rá igazán, hogy mennyivel másabb Pesten tekerni; rengeteg lámpa, sok türelmetlen ember, rázós díszburkolat bicikliútnak csúfolva...
Így visszaolvasva nem sikerült mindet úgy leírnom, ahogy szerettem volna. A látványt egyszerűen nem tudom leírni, az átélteket pedig nem tudom szavakba önteni. Ezek olyan dolgok, amiket át kell élni, látni kell, mert annál jobban semmi nem adja vissza.
Mindenkinek csak ajánlani tudom a Balaton körbebiciklizését - nem 1-2 nap alatt, mert akkor tényleg csak körbetekered és nem látsz szinte semmit, pedig nagyon sok szép dolog van. Egyre inkább osztom azt a nézetet, hogy kis hazánkban is rengeteg látnivaló és gyönyörű hely van, fölösleges mindenáron külföldre törekedni. Kint is szép, oda is el kell menni, de ismerjük meg hazánkat is közelebbről, mert érdemes.
Jó tekerést mindenkinek!
.jpg)
