Tegnap Mohácson voltunk, a Busójáráson. Reggel 7-re volt megbeszélve a találkozó Mátéval, de elkéstünk, mivel összetörtem egy befőttes üveget, és el kellett takarítsam, nehogy balesetet okozzon.
A Népligetnél felvettük még Esztit, aztán irány Mohács. Útközben Eszti mesélt a busójárás hagyományáról, a történelmi hátterekről, ezek megjelenéséről a majd egy hét alatt, majd az álarcát készítette nem kevés segítséggel. Eszti ugyanis hagyományőrző. Az egyik busó csoport tagja; sokavec.
Még Pesten kicsit kitört a frász, ugyanis az egyik körforgalom előtt megcsúszott az autó valami láthatatlan kis jégfolton, de szerencsére semmi gond nem történt. Paksig nem is történt semmi érdemleges. Utána ellenben olyan köd lett, hogy sokszor 150 méterre is alig lehetett ellátni. Az autók feltorlódtak, így nem tudtunk úgy haladni, ahogy szerettem volna - Esztinek időre le kellett volna érnie -, tehát elég nyugodt tempóban haladtunk a tejfehérségben.
Kissé elkéstünk, ellenben gyönyörű napsütés fogadott minket. Kitettük Esztit a templomnál, majd kerestünk egy parkolót. Jóízűen megreggeliztünk, aztán nekivágtunk a városnak.
Sétáltunk az utcákon, nézelődtünk a kirakott portékák között. Mindenfelé jöttek mentek a busók. Ölelkeztek, fényképezkedtek. Teljesen közvetlenek voltak. Nagyon tetszett. Láttunk sok sokavecet és boszorkányt is.
A dunai átkelésnél akkora máglya égett mellettünk, hogy ha hirtelen megfordul a szét, akkor vagy 100 ember égett volna meg nem kicsit. Itt láttam életemben először ágyúlövést is. Hatalmasat szólt, és még nagyobb volt a kicsapó láng.
A felvonuláson jobbnál jobb járművek közepette vonultak a busó csoportok. Az elmondottak alapján 1200 busó szórakoztatta idén a megjelenteket, illetve űzte tova a telet, teret engedve ezzel a tavasznak.
A felvonulás végeztével vízre bocsátották a tél koporsóját, majd a szürkület kezdetekor meggyújtották a főtéren a máglyát, melyen elégették a telet - illetve a telet reprezentáló szalmabábut. Eszti figyelmeztetett minket, hogy kissé morbid lesz a vége, mivel egy fa keresztre van felfűzve a szalma, és ez a tartó szerkezet lassabban ég el, tehát a végén gyakorlatilag egy kereszt ég. Nos igen. Tényleg morbid volt...
Még a máglya gyújtás előtt volt némi szabad idő, amikor és különböző ágyúkkal lövöldöztek, sokunk nagy örömére.
Mátéval nagy kiváltságban is részesültünk; sokavectől kaptunk rúzsos puszit. Ez hivatalosan csak mohácsiaknak jár.
Hazafelé nagyon könnyen és hamar kijutottunk a városból. Semmilyen gond nem volt, még nagy araszolgatás sem.
Egy életre szóló élményt nyújtott. Már el is felejtettem igazából, hogy rajta volt a Bakancslistámon. Most már kihúzhatom. Köszönet érte az illetékesnek! :)
További képet itt.
