Ez egy könyv címe, amit a húgomtól kaptam, hogy olvassam el. Elolvastam. Nem nagy terjedelem, ellenben sok okosság van benne. Belényesi Béla írta.
Az elején köszönetet mond embereknek. Többek között az apjának, akitől azt tanulta meg, hogyan nem kell csinálni dolgokat, hogyan nem kell élni. Én pont azt tanultam meg apától, hogyan éljek; szeressek, becsüljek, segítsek másoknak. Néha eszembe jut, mi lesz, ha már nem lesz. Ilyenkor - mint most is - könnybe lábad a szemem...
Az elmúlt jó pár évben nem nagyon mondtam neki, hogy mennyire szeretem, tisztelem, becsülöm. Sajnos másoknak sem. Mióta feje tetejére állt az életem, és emiatt elkezdtem jobban magamba nézni, elolvastam rengeteg olyan könyvet, amiből tanulni lehet magamról, másokról, párkapcsolatról, azóta tudom, hogy rengeteg hibát vétettem magam és mások ellen.
Azóta próbálok másképp élni, másképp cselekedni, másképp gondolkozni. Próbálok pozitívan hozzáállni mindenhez. Az eredmény már látszik, sokkal kevesebben veszekszem, sokkal jobban elfogadok másokat, mások gondolatait. Nem vitatkozom annyit és nem szólok be embereknek.
Ezúton is szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, akit akarva vagy akaratlanul megbántottam, fájdalmat vagy csalódást okoztam neki. Tiszta szívből, őszintén sajnálom.
Elindultam egy úton. Egy olyan úton, amin ha végigmegyek, akkor - tiszta szívből remélem, hogy - egy jobb és sokkal boldogabb ember leszek, akinek viselkedése és hozzáállása jobbá teszi a körülötte élők életét is. Ehhez elsősorban kitartásra van szükségem. Emellett nem árt, ha van, aki szól, ha letérnék az útról. Ezúton is kérném mindenkitől, hogy ha úgy látja, hogy letévednék erről az ösvényről, megállnék, vagy feladnám, akkor szóljon rám.
Szóval a könyv. Amit leírt, annak egy részét már elkezdtem alkalmazni, így megerősített abban, hogy amit és ahogyan próbálok csinálni, az jó. Emellett adott még plusz iránymutatást a továbbiakra. Ajánlom mindenkinek.
Íme néhány idézet, mely megragadott;
A víz esetében az út határozza meg a célt. Amerre az út van, arra lehet folyni, tehát arra van a cél.
Az én esetemben a cél határozza meg az utat. Ha nincs út, akkor csinálok.
A könnyű út nem helyes, a helyes út nem könnyű.
Harcolok, ha kell, de csak akkor, ha a végén olyan dicsőség vár, amiért érdemes belekezdeni.
Én nem ismerem azt, hogy kell, meg muszáj, meg kötelező, olyanról pedig végképp nem hallottam, hogy nincs más lehetőség.
A cél adott - más és mégis ugyan az, mint korábban. Az út vége nem látszik - sokszor maga az út is homályba vész -, de elindultam és haladok rajta. Megvívom a csatát és bízom benne, hogy a célt elérve tovább haladhatok egy újabb, szebb, közös cél felé.
